Mohácsi Vágóhíd

2016 október 26

A több, mint 600 embernek munkát adó Mohács Vágóhíd Zrt. telephelyén tervezett étterem konyhájának kivitelezését 2016-ban nyerte el társaságunk.

Az Eurest Étteremüzemeltető Kft. megbízása magában foglalta a komplett konyhatechnológiai kivitelezést hűtőkamrákkal, Silko főzősorral, Winterhalter mosogatástechnológiával, valamint - nem utolsó sorban – négy Rational kombisütővel.

A megrendelővel egyeztetve a technológiai háttér úgy került kialakításra, hogy minden tekintetben megfeleljen a munkaadó és az ott dolgozók igényeinek, illetve az adott munkahely speciális elvárásainak. Fontos szempont volt, hogy maximális kapacitás mellett is hatékonyan üzemeltethető legyen a konyha, és olyan technológiát alkalmazzunk, amely támogatja a racionális működést.

A SILKO főzősor rugalmas és hatékony megoldás a nagy forgalmat bonyolító konyhák számára. Kiszolgálja a professzionális éttermi igényeket: praktikus kialakítása miatt egyszerűen és higiénikusan használható, a legkülönfélébb menüsorok is kiegyenlítetten magas minőségben készíthetők el. A Rational kombisütők ugyancsak nagyban megkönnyítik az életet a konyhában. Sütés, párolás mellett sokféle művelet elvégezhető a berendezésekkel. A Rational sütő teljesen automatikusan működik, nincs szükség felügyeletre. A Winterhalter testreszabott, megbízható és gazdaságos megoldást jelent a mosogatástechnológiában. Mosogatógépből, vízkezelésből, mosogatószerekből és megfelelő tartozékokból álló átfogó rendszert biztosít, ami optimálissá teszi a teljes munkafolyamatot. A berendezések Németországban és Svájcban készülnek, magas minőséget képviselnek.

Az Agrikon-Alfa szakembereinek megbízása – a konyhatecnológiai kivitelezésen kívül – a konyhai tűzoltórendszer (ANSUL) tervezésére, kivitelezésére és engedélyezésére is kiterjedt.